2015. január 28.

Dolgozzál, te helóta g***!


Vörös csillagot választottak maguknak a görögök a hétvégén a Sziriza (Radikális Baloldal Koalíciója) képében – mindenki a szélbalos párttól rettegett Európában, hát most megkapta Európa. Illetve nem rettegett mindenki, mert az európai radikálbal egymás ujjába harapva ujjong a Sziriza győzelme láttán.

A magunkfajta nem tudja, melyik álláspontra helyezkedjen, mert osztja ugyan a Sziriza euroszkepticizmusát, meg osztjuk Európa értelmesebb felének „görögszkepticizmusát”, azaz mi se látjuk értelmét bent tartani őket az eurozónában. Amúgy a legfrissebb hírek szerint, ők egyelőre maradnának, de elegük van az EU-s, IMF-es megszorítósdiból, és némi adósság-elengedést szeretnének, amiről meg a németek nem akarnak hallani.

Mindenesetre a széttartó Európára jó példa a görög út, akárhogy pattognak a németek, azzal fenyegetve a görögöket, hogy az eurózónás tagságukat veszélyeztetik. Éppenséggel veszélyeztessék csak. Épeszű ember se gondolhatta komolyan annak, idején, hogy a német és a görög életmód megfér közös valutaégbolt alatt. Borítékolható volt, hogy a németek neheztelni fognak a „naplopó” görögökre.

A görög válságnak egyébként vannak magyar vonatkozásai is, nem is akármilyenek: talán emlékszünk még a Király András jobbikos politikus szépen ívelő pályáját kettétörő botrányra, amikor a 2010-es választások hevében felkerült a netre a videó arról, ahogy Thesszaloniki központjában azt kiabálta az utcán a magyar hazafi: „dolgozzál, helóta geci!” Nos, a történelem igazságot szolgáltatott Király Andrásnak: kedves és idejekorán elhangzott figyelmeztetésére nem hallgattak a görögök, rájuk köszöntött hát a válság.

A másik magyar vonatkozás a magyar baloldal nyomokban létező reakciója: a Szirizát ünneplő alterbalosok ugyanis győzelmi mámorukban elfelejtették megjegyezni, hogy igazából csak a szavazatok 36,3 százalékát szerezte meg (2,2 millió szavazat), és így abszolvált 149 széket a 300 fős parlamentben – ami ugye csak két fő híján nem abszolút többség. Ja, amúgy a majdnem tízmillió regisztrált választóból 6,3 millióan szavaztak, szóval az arány – ahogy ilyenkor a magyari vesztesek mondani szokták – még nemdemokratikusabb. Eleve többen nem szavaztak, mint amennyien a Szirizára voksoltak! A magyar baloldal mégsem tiltakozik, nem tüntet, nem kifogásolja a görög választások antidemokratikusságát.

Koalíciókényszer ide vagy oda, valahogy nem kezdtek el pattogni a Fidesz többségét kritizáló magyar balosok azon, hogy a Szirizának is osztott győzteskompenzációt a görög választási rendszer – ezek szerint a győzteskompenzáció mégiscsak demokratikus dolog, illetve mégsem csak a Fidesznek kedvez. Utóbbira egyértelmű bizonyíték, hogy a győzteskompenzáció ellenére a Fidesznek egy mandátuma nem keletkezett a görög választásokon. Ahogy igaz ez az egy forduló esetére is, hiszen a görögök csak egy vasárnapot szánnak rá a szavazásra, ami olyan fárasztó, hogy az iskolai nebulóknak négy nap szünet jár utána – pedig ők nem is szavaznak. Sőt, azt sem vetették itthon Alexisz Ciprasz szemére, hogy putyinista – márpedig az.


Most se lett könnyebb a magyari ballerek élete…
Tovább..

2015. január 27.

Kurvák a Szüzességért


"Annak érdekében, hogy csaknem két és fél évtizeddel a rendszerváltás után Magyarországon a korrupció ellen érdemben lehessen tenni, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Egyesület és az Atlatszo.hu oknyomozó portál korrupció elleni minimumprogramot dolgozott ki. A célunk az, hogy a 2014-es választáson induló pártok és képviselőjelöltek kötelezettséget vállaljanak a leginkább égető korrupció kockázatok kezelésére. Tovább a projekt honlapjára." Az átlátszón!

Ezt sikerült a héten kiköhögnie magából a magyar demokratikus ellenzéknek. Megírtuk mi már a magunkét erről az egész metafizikai korrupció témáról. Arról, hogy mennyire képtelenek vagyunk megemészteni ezt a teljesen retorikai szinten turbózott korrupció-bullshitet, az köztudott. Most arról írogatni, hogy kurvára kezdhetnék magukon a korrupció felszámolását, miután az Ökotársos haverok még a thai masszázst is elszámolták a vikingeknél legalább kétszer, illetve az Átlátszó kb. olyan viszonyt ápol Soros Gyuri bá seggével, mint a pancsoló kislány a Bambis üveggel, lassan már unalomba fullad. Most ne beszéljünk legutóbbi, általunk szintén megregélt trükkjükről, amikor képesek voltak „Európa legkorruptabb politikusáig” korruptkodni a saját korrupt kamuszervezetükkel a Kaiju-t.

A „Kurvák a Szüzességért” projektnek nagyobb a létjogosultsága mint ennek a szarnak alaphangon.

Most emeljünk egy picit a téten, és gondolkodjunk el azon, hogy tulajdonképp hogyan lett bevezetve ez a „korrupció” téma a népnyelvezetbe. Van ez a Noam Chomsky nevű figura. Ő amolyan baloldali-liberális próféta. Ő a new yorki csodarabbi, aki akkora bölcsességeket tol immár 40 éve, hogy őt nem ismerni átlagos liberális körben felér azzal, mintha mucsai kubikos lenne az ember. Nos, ő egy nyelvész. Nagyon remek tanulmányai és publikációi vannak, átlag bölcsész nem ússza meg a szigorlatait nélküle. Az egyik legjobb munkája a „Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media” című mű, ami szabad fordításban „A beleegyezés legyártása: a tömegmédia politikai gazdaságtana” Igen, lehet hüledezni, hogy fúj mekkora marcista cím ez már, mert valóban az, a csávó egy hiperballer. Az azonban érdekes, hogy a tanumány megjelenési dátuma 1988, azaz a Reagan korszak vége, amikor a jó öreg Ronald a Hidegháború utolsó éveiben épp maxra járatta a propaganda fegyverzetet.

Nos ha az 1988-as könyv egyéb iránt kemény megállapításait, amik ismétlem: a Hidegháborús Amerika legdurvábban nyomuló propaganda-frontvonalát írják le, a mai napra vonatkoztatjuk, szinte azt érezzük, hogy mintha a mai helyzetet olvasnánk benne vissza. Ismerjük hát meg ezt a művet picit. Először is érdekes, hogy maga Chomsky munkájának címét Walter Lipmann-tól kölcsönözte, aki 1922-ben, a fasiszta mozgalom térnyerése kapcsán mondta meg azt, hogy a média és a nagy tömegek „véleményének” mesterséges alakítása mennyire fontos és erős eszköz a politikai vezetők számára, hogy olyan célokat is meg tudjanak valósítani, amihez alaphangon tuti nem kapnák meg a többségi támogatást.

Például ahhoz, hogy offenzív háborút indítsanak.

Ugye, ha úgy mennénk neki, hogy „Srácok, mi lenne, ha ledúrnánk Oroszországot a térképről, így bele a Tundrába, ozt csá? Ledobnánk rájuk az atomot, megerőszakolnánk azt a sok szép szőke csajt, meg elvinnénk az olajukat tőlük. Na? Csapassuk?” Mivel ez a dolog konkrétan lehetetlen, ezért törvényszerű, hogyha én mégis ezt szeretném, és már remeg az ujjam a ravaszon, meg kell teremteni azt a hangulatot, hogy a mögöttem álló hátország megadja nekem az erkölcsi támogatást lövöldözni, és szemet hunyjon, ha épp túlkapás történik.

Lipmann idejében ez a dolog tökéletesen működött, és a második világháború szinte tökéletesen példázta, hogy megfelelő propaganda révén a német lakosság 7%-a képes volt arra, hogy nekizúzzon Oroszországnak meghalni, az otthon maradók meg mintegy mellesleg kiirtsanak 6 millió zsidót.

Ez tehát Chomsky kiindulási pontja a fogalom alkalmazásakor, és ezt viszi tovább 1988-ra, amikor a Csillagháborús propagandát elemzi. Nézzük hogyan!


1. pont: Méret, tulajdon, és profitorientáció

A médiát cégek uralják, amelyek mögött politikai és nem kevéssé gazdasági érdekek vannak. A domináns tömegmédia nagy cégek kezelésében van (lehet Közgépezni, Simicskázni, Szélesgáborozni is, ettől nem fogunk padlót fogni.) Ezeket a cégeket egy dolog érdekli: a profit. A tulajdonosok pénzügyi érdekeit gyakran a vállalatok közvetlenül gyakorolják, vagy bizonyos ellenőrző befektetőkön keresztül érvényesítik. A cégek méretéből szükségszerűen következik, hogy a technológia, amivel dolgoznak a lehető legszélesebb, tömeges közönséget célozza be. Ezen a ponton amikor azt mondjuk „Soros-média” akkor a Világ egyik legnagyobb ilyen média-kézivezérlő cégéről beszélünk.

Persze ebben a magyar „Fox”, a Simicska Empire sem különb, de ha elvonatkoztatunk a jelenlegi helyzettől, azt látjuk, hogy mára – beleértve a Foxot is – tulajdonképp a Világsajtóban van kb. 5 ilyen, elsősorban liberális ízlésű cég, amely meghatározza a „mainstream médiát” Az úgynevezett „alternatív médiumok” száma, pártállástól függetlenül, alapvetően elenyésző.

2. pont: A Hirdetés: Jogosítvány

Mivel a legtöbb bevételt a nagy médiumok reklámból állítják elő és nem az értékesítési vagy előfizetési oldal tartja el őket, a hirdetők "de facto engedélyező hatósággá" alakulnak. Ha van hirdetés van pénz, ha nincs, mehet mindenki a levesbe. Erről szólt mellesleg Menyhárt Doki eszmefuttatása az „eltóbiásosodásról”, miszerint a jobboldal érdeke is az, hogy jobban elossza a hirdetéseket, ne pedig egy orgánumba tolja őket. A médiumok ugyanis nem életképesek a hirdetők támogatása nélkül. A Média a hírek révén tehát fedezi a hirdetők politikai előítéleteit és kifejezi gazdasági vágyait. Például hatalmas cikkek a palagázról, ha azt a Hirdető a piacra akarja dobni. Hatalmas korrupció-ellenes offenzíva, ha a Főnöknek ez a heppje.

Ugye? Összeáll a Soros-outlet, tulajdonképp annak három résztvevője, és rögvest „korrupciellenes egységfrontként” adja el magát, és a gondolatot, mert a Főnök ezt tolja épp a Balkántól –Oroszországon át egész Közép Európáig, és vajh mi által? A „lakájmédia” hathatós segítségével befolyásolva a tömegeket.

3. pont: A Hírek forrásainak meghatározása

Herman és Chomsky azt állítják, hogy "a nagy bürokráciák, tehát az Állam, a nagy politikai pártok és érdekszférák, médiacégek, olyan szinten birtokolják a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy átvehetik azok hozzáféréseit magukhoz a hírek forrásaihoz. Ennek van üzleti haszna is, hisz ezáltal csökken a „beszerzési költség” már ami a hírek előállítását illeti, hisz ha széles lenne a disztribúció, valójában elképesztő pénzt emésztene fel valóban megismerni a világ híreit. Így lesz olyan „téma”, ami eleve hír, és lesz olyan, ami soha nem lesz az. A Charlie Hebdo hisztéria közepén ezt a vak is látja: egy párizsi szerki felrobbantása nem hogy hír, hanem egyenesen vezető téma, míg akár több ezer ártatlan asszír csecsemő halála egyszerűen nem jut tovább a pandamacik születési rátájáról szóló jelentés szintjén. A nagy „szervezetek”, amelyek uralják a médiát, egyfajta "rutint" építenek a hírforrások köré, és innen engednek eleve témát meríteni. Melegházasság, Közel-kelet, Ukrajna, és a kis színesbe egy kis nemi erőszak a napi borzongás végett, esetleg valami feminista siránkozás a gender alapú elnyomatásról.

A nem „rutinszerű forrásokból” származó információkat eleve el kell kerülni, nem beszélve arról, hogy van hír, ami nem hír.  Chomsky és Herman  „kapuőröknek hívja ezeket a „láthatatlan kezeket”, akiknek az önkényes döntése meghatározza, hogy például a „korrupció” téma legyen, de mondjuk a gazdasági összeomlás, klímaváltozás, szegénység, stb. csak blogok „konteo osztagai” által csámcsogott ostobaságok maradjanak.

4. pont: Golyóállók és végrehajtók

A "Flak" egy kifejezés, aminek a jelentése eredetileg golyóálló mellényt jelent. Ezek elsősorban negatív válaszok az adott média megnyilatkozásaira. Például levelek, panaszok, perek, vagy egyéb jogalkotási intézkedések kapcsolódnak ehhez. Annak, aki nem 1995 után született, tehát megélte az úgynevezett „médiaháború” napjait, ezt felesleges ecsetelni. A mai jobbos médiafölény tulajdonképp a „flak” jelenségének szülötte, amikoris az emberek egyszer csak elvesztik bizalmukat a mainstream média képviselőiben, és az alternatív források felé fordulnak. Amerikában 1988-at követően a „flak” az addig jobbos médiát balra tolta, csakhogy most épp azt lehet látni, hogy a folyamat megfordul: a The New York Times sokadik plágiumbotránya, és a „mainstream média” számtalan torzítása magát a mainstream-et tolja „jobbra” már ami Amerikát illeti.

A „Flak” ugyanis költséges lehet, ha az adott médium túl sok reklámbevételt veszít, és olvasók híján működése tulajdonképp okafogyott lesz. A „vélemény” önmagában, tényleges bevétel nélkül ugyanis lószart se ér – Chomsky mester szerint. A Flak jelenségét ismerve ezeket a szemlélet-váltásoka is meg tudják szervezni az erős, saját befolyással rendelkező csoportok (pl. agytrösztök). A flak helyzetbe betett „végrehajtók” visszafoghatják a folyamatot, sőt adott esetben a javukra is fordíthatják azt újfent bizonyos fajta tények és vélemények megmutatása, mainstream-be lökése révén.

5. pont: Antikommunizmus

Ez a kitétel az 1988 kiadásban szerepelt, ami a Reagan-éra alatt íródott. Chomsky később úgy érvelt, hogy mivel a hidegháború (1945-1991) az antikommunizmus jegyében telt, ezért az antikomcsi „parát” a kétezres évek elején felváltotta a "War on Terror",  tehát az iraki és afganisztáni hisztéria. Mert a legfontosabb – Chomsky szerint – maga a „para” folyamatos létezése. Az antiszemitizmus a náciknak, a burzsoá-ellenesség a komcsiknak, a komcsiellenesség az amcsiknak, és most az „oroszellenes hangulat” vagy épp a metafizikai korrupció elleni harc mozgatórugói elengedhetetlenek, hogy működtessék ezt a nagy társadalmi kontroll-mechanizmust.

A demokrácia, a létezés, az emberi élet, maga a Világ van veszélyben, ami ellen az egyetlen megoldás, a politikai mozgósítás, ergo a „tünti”. Az aktivizálódás, természetesen azok mellett a témák mellett, és azok mellett az ügyek mellett, amikkel szemben már elnyerte a Média a mi „egyetértésünket” amit 5 lépcsőben felépített.


Szóval korrupció? Aha…. 
Tovább..

2015. január 26.

Értelmiség útja az osztályteremnyi hatalomhoz avagy ismét összefújta a szemetet a szél


Két társaságban vagyok teljesen tanácstalan annyira, hogy halvány elképzelésem sincs, miről beszélgetnek. A nagyfülű kamaszgyerekek közt, mikor azok a hétvégi WoW partyra készülnek és tervezik meg, ki lesz a tank meg a mittoménmicsoda a raidben, és a másik, amikor összegyűlnek a baloldal krémjei, a kelet-európai értelemben vett értelmisik és nekiállnak bizottságosdit játszani.

Ezeknek a liberálisnak és közszereplőnek hívott önmarketing-menedzsereknek kb. a 20. század eleje óta az a becsípődésük, hogy nekik kell kivezetni a magyarikat a sötét középkorból, a feudális viszonyrendszerből, az akármiből. Mert ők egyszer eredetiben olvastak Marxot, Engelst és még néhány szerencsétlen königsbergi filozófust (itt jelzem: Európa nagy szerencséje, hogy végül a szovjetek annektálták Poroszországnak azt a részét), tehát alanyi joguk van itt-ott papírra vetett elméletek alapján fényt gyújtani az éjszakában, majd - természetesen - a sorok elejére ugorva irányítani a Nagy Menetelést a Szebb Jövő felé.

Ennek a recipiálás-mániának nélkülözhetetlen előfeltétele a betegország percepciója. Ugye, ha nem lenne beteg, akkor nem kellene gyógyítani, pláne nem olyan kísérleti vagy méltán elfeledett gyógymódokkal, melyekkel a világ boldogabbik felében már senkinek eszébe nem jutna játszadozni. Orvosfilozófusra meg különösen nem volna szükség, akkor meg kárba veszett egy élet munkája. Hajjaj… Ez a „beteg társadalom terméke a Fidesz” szöveg konkrétan el is hangzott a Herényikarcsikától. Értsük helyesen: nem a Fideszre kell haragudni, mert ők csak következményei a társadalom ostobaságának. Ezúton is gratulálunk Antal József egykori pártjának a remek „személyzeti politikájához”, mivel egy konzi nemhogy beteg társadalmakról nem beszél, hanem úgy általában társadalomról sem igen, ahogy a fizikusok sem súllyal mérnek, hanem tömeggel.

A világot akarják megváltani, ha kell, ha nem…

Utat tévesztettünk, mert a Viktor hatalomra jutott. Ennyi önreflexió szorult a teljes balliberális értelmiség elitjének elitjébe, hiába régi hagyomány azon a részlegen az önkritika. Nyilván a nagyobb őszinteséghez, a komolyabban vehető „belátáshoz” – hagyományaikhoz híven – munkatáborba kellett volna szállítani néhány családtagot, csak hát az valódi nemdemokráciát igényelne, nem egy olyat, amivel szemben most ők kockázatmentesen akarnak fellépni. Ebben tulajdonképpen egyetértünk velük, mi is innen küzdünk az Iszlám Állam ellen, nem Bászrában…

Pedig valahol tényleg utat tévesztettek, de egyrészt sokkal korábban, másrészt mai napi boldogan taposnak előre rendíthetetlen magabiztossággal. Ha valamit végre el kellene lesni a fejlettnyugattól, az nem más, mint az ő értelmiségi-felfogásuk. Ha lebasszuk Orbánt, mert nekiállt illiberálisozni, miközben tudjuk jól, hogy az általunk követendőnek tartott (beléptünk, nagy többséggel szavaztuk meg, eldöntött tény) nyugat-európai politikai hagyományban az mit jelent, akkor kénytelenek vagyunk a mi kis k-k-európai értelmisieinket is lebaszni. A fejlettnyugati értelmiségi ugyanis nem akarja megváltani a világot. Nem hoz létre bizottságokat, nem keresi a "progresszív jövőképet" (ó, anyám), hanem elvégzi a munkáját. Könyvet ír, repülőgépet tervez, kocsmában mesél arról, hogy erről már az ókori görögök is azt gondolták. Aztán ha mindezzel végzett és még maradt benne tettvágy, akkor nekiáll sollenezni politikusként.

És majd a választó eldöntik, hogy alkalmas-e a feladatra vagy sem. De semmiképpen sem kerülgeti jobbról-balról a népakaratot, amire állandóan hivatkoznak minden egyéb esetben.
Tovább..

Hoz-e Merkel selyemzsinórt?


Régóta találgatások tárgya, hogy vajon milyen ajándékot hoz Angela Merkel német kancellár februári látogatásakor Budapestre. Baloldalon imádnak selyemzsinórt vizionálni, mintha Merkel tulajdonképpen a Német-Római Birodalom császárnéjaként jönne leteremteni ide a „renegát herceget”, az „európai normáktól” való eltérés, az oroszokkal szembeni közös európai frontból való kilógás vagy a német cégek cseszegetése miatt. Persze eltekintve attól, hogy IV. Bélát mentesítette a pápa Frigyinek tett vazallusi hűségesküje alól, mivel az említett germán úriember sem tartotta a szavát a mongol (nem tatárok) imperialisták elleni közösségi fellépés során, tehát Magyariföld nem része a Birodalomnak…

Ehhez képest – mint azt Orbánék hangsúlyozni szokták – a szankciókat betartjuk, most pedig éppen Merkel az, aki kibeszél a közös politikából. Az orosz-európai szabadkereskedelmi övezettel átitatott mézesmadzag, amit elhúztak Putyinék orra előtt az ukrán válság közös rendezésének esetére kb. úgy néz ki, hogy fogta a középső ujját és feldugta Obama orrába. Ha ez megvalósul, akkor – ahogy azt természetes is volna – a világ központja ismét visszatér Európába, illetve Eurázsiába, de ez picit 1984-es kifejezés, így hát mellőzzük.

A szankciók éppenséggel a németeknek sem tesznek jót, tehát várható volt ez a finom kis utalás arra, hogy van lehetőség a helyzet normalizálására. És nemcsak a közmondásos gazpromos mezek miatt. Az Egyesült Államok viszont jól jár vele, az utóbbi időben erősen növekedett is az USA-export az „észak-eurázsiai birodalomba”.

Mert hát a zacskós tej is csak addig létezik, ameddig van aki megveszi.

Emellett Merkel mégsem legyinthet csak úgy az Európai Néppárt egyik legerősebb nemzeti pártjára és jelentős frakcióbeli csoportjára. Valószínűleg az európai értékek emlegetése maximum egy odavetett, „Viktor, csináld óvatosabban!”, illetve "Próbálj meg kevesebb marhaságot beszélni, inkább figyeljenek arra, amit csinálsz!" -szerű megjegyzésben fog kimerülni, és az ideológiavezérelt balos ideálok helyett egy szentszövetségi alapú, hagyományos, pragmatikus diplomáciai tárgyalásra kerül sor. Orbán is, Merkel is sokat látott, vén róka, nem fognak összeveszni holmi európai értékeken, inkább érdekeket néznek majd.

Mert eközben éppen fogyatkoznak Merkel szövetségesei az unióban, a vele egy oldalon álló Cameron euroszkeptikus húrokat penget, a szomszédban az erőtlen, balos Hollande van hatalmon, aki nem kedveli kifejezetten a német kapitalizmus-felfogást, a görögök most választották maguknak vöröscsillagot meg a bellacsáót, szóval figyelmeztető jelek vannak bőséggel, hogy ostor helyett most a cukorka ideje jött el a periféria országai felé.

Meg kell becsülni a megmaradt szövetségeseket.


Selyemzsinórt tehát tutibiztos, hogy nem fog Merkel hozni egy zajos, de végső soron megbízható szövetségesnek, akinek úgyis magas a legitimitása, a következő években ott fog még ücsörögni 14 embere az Európai Néppárt frakciójában. De egyáltalán hogyan is képzelték ezt a selyemzsinórt? Idejön Merkel, találkozik a Demokratikus Kerekasztal lovagjaival, az asztalra csapnak, majd az Orbán–Merkel-találkozón közli Orbánnal, hogy te, tényleg mondjál már le március 15-ig, és add át a kormányfői tisztet Bajnainak, Bokrosnak Lovas Zoltánnak?
Tovább..

2015. január 25.

Ceterum censeo Strasburgem esse delendam


Két és fél órán át ismét Magyarország volt a téma az Európa Parlamentben. Most éppen megint emberi-, meg egyéb alapvető jogok témában. Mint általában. És ahogy pár beszámolóba beleolvastam, teljes mértékben meg tudom érteni az euroszkeptikusok földcsuszamlás szerű előretörését, amit az elmúlt pár évben az egész kontinensen tapasztalhatunk.

Teljes fegyverzetben vonultak fel ellenzékiék, megtámogatva a hivatásos eurobürokraták ellenzéki librettóból danolászó csapatával. Meghal a civil szféra, félnek az újságírók és egy halom hasonló baromság, valamint a kedvencem a DK-s Niedermüller Pétertől: „az »illiberális állam« etnikai alapon, kulturális szempontból homogén társadalmat akar létrehozni”. 150 perc arról a problémahalmazról, ami nincs is.

Mert ugye a civil szféra 99,7%-a köszöni szépen, nehezen, de boldogul, a maradék 0,3% meg így járt. Talán nem kellett volna norvégolni. A rendkívüli nyomás alatt rettegő újságírók pedig napi 17 terabájt mennyiségben gyártanak kontentet a gonoszorbán elnyomó, korrupt rezsimjéről és a forradalom kormányváltás szükségességéről, különben kidzsongun. Niedermüller meg egyszerűen hülye, ha a jelenleg hatályos magyar jogszabályokból etnikailag és kulturálisan homogén társadalmat létrehozni kívánó asszimilációs és kisebbségellenes politikát olvas ki.

Olyasmiért érdemesebb lenne a román, a szlovák, vagy a francia politikát közelebbről* tanulmányozni.

Nálam a csúcs vitathatatlanul Ujhelyi és Szanyi kapitány nyilatkozata a témában: „A mai meghallgatás újabb fejezete volt az Orbán-rezsim nemzetközi elszigetelődésének, de arra is rávilágított, hogy a demokrácia európai ellenségeinek egyes konzervatív erők is igyekeznek fedezéket biztosítani. A vita konkrét eredményre ugyan nem volt hivatott, de azt megmutatta, hogy Orbánék agóniájának még nincs vége” Esküszöm, ha holnap nyerek a lottón (nem mintha szükség lenne rá, rendesen ki vagyunk tömve itt a Toronyházban), ezt a szöveget így, ahogy van, felfújatom pár graffitissel a Várbazár falára.

Ijesztő, hogy mennyi időt képesek emberek az EP-ben olyan dolgokkal foglalkozni, amik vagy már lezárt témák, vagy szinte biztos megnyugtatóan le lesznek zárva. A kormányt ugyanis eddig egy ügy kivételével (erről lejjebb) semmiben sem meszelte el az EU. A koreográfia eddig az volt, hogy ha valami nem tetszett az EU-nak, akkor szóltak, a kormány meg leült velük tárgyalni, és addig gyúrták egymást, amíg mindenki megnyugodott, leszámítva a hazai ellenzéket. De ők csak akkor nyugodnának meg, ha az EU hadsereggel buktatná Orbánt és valami ellenzéki kunbélát pakolna népbiztosnak az ország élére. De ez ugye nem fog bekövetkezni. És azért vagyok biztos abban, hogy bármilyen intézményes vita az EU és Magyarország között megnyugtatóan fog lezárulni, mert lassan 5 év tapasztalatunk van arról, hogy ezt szokta csinálni a kormány.

Az egyetlen dolog pedig, amiben az EU meszelés alatt tartotta az országot, az a túlzott deficit eljárás volt, de az meg ugye az elmútnyócév sara, és pont Viktátorék hozták ki belőle Magyarországot.

A nap vesztese evidens módon Magyarország, mert megint bele lehet rúgni pár baller publival akár nemzetközi szinten is, valamint vesztes Kovács Zoltán kormányszóvivő, akinek feleslegesen végig kellett szenvednie ezt az egészet. A fő vesztes én vagyok, akinek ezzel kellett foglalkoznia. Nyertes nincs, csak egy különdíjat tudunk kiosztani az Európai Néppártnak, akik a Fricz Tamás-védelmet** alkalmazva hátráltak ki a vitanapból, megmutatva, hogy tényleg akkora baromság volt az egész, hogy értelmes ember, akinek nem kötelező ott lennie, bármilyen indokot képes felhozni, legyen az bármennyire is béna és átlátszó, csak hogy ne kelljen ezt az egészet végigszenvednie.


* A francia állam éppen a szekularizált köztársasági gondolatban szeretné feloldani a különbözőségeket és ehhez a teljes világ tapsol
** Mivel Fricz Tamás nem ért rá, de a liberálisok nem engedtek változtatni a programom, ezért cserébe kivonultak.
Tovább..

2015. január 23.

A tavasz 17 vihara


Holnap lesz a Szövetség Napja. Véssük jól agyunkba a dátumot. A nem pártzászlók alatt pártos szívvel tüncizők legújabb részvételi diadala. Összetolják végre a kerek asztalokat, megújítják a demokráciaesküt, és bárki fölmehet a színpadra, ha van rajta sarlókalapácsos póló. Fock Jenő Mátyás poéta és kosárfonó például imígyen buzdítja a résztvevőket a facebookon:

Szociáldemokraták! Emlékezzetek,
a harcos ősökre!
A Népszavára! Kalapácsos Emberre!
Sztrájkokra, véres tüntetésekre,
most mik vagytok?!
Hol vagytok?!
[…]
Szocialisták! Kommunisták!
Marxisták!
Szociáldemokraták! És
Szakszervezetek!
5 millió ember,
csak kegyetlen napokat él meg, hol
a rég látott boldogság?!
Annál a 100 ezernél, aki nem törődik a 3 millió kínhalált váróval!
Ez nem Európa, hanem
maga a Náci Pokol, hol emberek 
elevenen foszlanak emlékké!
Összefogás kéne, a felszín alatt 
minden döglött! 
Mozgalom kéne, nem a tervek bukásán keseregni, 
akarni kell, életet adni a holnapnak!
Összefogás kéne! Demokraták!
Nem éhes gyermekek szenvedése,
nem éhbér, nem éhezés, éhenhalás!
Mozgalom kéne, az emberi életért!
VÁR TITEKET, A KOSSUTH TÉR!

Megvan a teljes forgatókönyv is, hogy az összefogás demokrata dzsedájai és ikszving pilótakekszei hogyan is állítják vissza a régi köztársaságot. Március 15-e az Ultimátum Napja, amikor is a megjelent 100.000 demokrata Alkotmányozó Nemzetgyűléssé is alakul egyben. Azonnal visszaállítja a Fidesz előtti, toldozott-foldozott szocialista alkotmányt, a Fidesz előtti választási jogszabályokat (hiszen, mint tudjuk, csak ezért veszthettek ők a választásokon, többek közt az uniós és a 2010-esen is), feloszlatják az Országgyűlést, majd 10 fős átmeneti kormányt bíznak meg azzal, hogy navigálja el az országot a szeptember 15-ei új választásokhoz. Na, hát így lesz.

Aki bővebb információkra kíváncsi, keresse fel valamelyik csoportot: az Ország Gyűlése mozgalmat, vagy a Tavaszi Vihart, vagy az Orbán Takarodj!-ot, ebből van legalább 10 különböző.

Lassan fél éve hallgatjuk, ahogy ez a mindenféle ember mindenfélét összelázad Budapesten. Nem a demokratikus jogokkal van itt probléma, hiszen az megy utcára, aki csak akar. Melegek, dékások, békemenetesek, bárki. Ez az állandóan fenntartott feszültség az, ez a szűnni nem akaró gyomorgörcsös állapot, amiből lassan elég. Napi szinten van az arcokba tolva, hogy haldoklik az ország. A kérdés már csak az, hogy van-e ereje a közel sem egységes tüncizőknek vérgre meghekkelni egy demokratikusan választott kormányt. 

Vagy marad a feszkó a levegőben, amiről majd lehet árulkodni Brüsszelben. Meg a Goodfriendnek.

Érdekes azonban az a kérdés is, hogy vajon a Fidesz kedvéért mennyi ember menne utcára március idusán, ellensúlyozandó a libnyaf nyomulást. Nagyjából csak azért, mert utálják az erőszakoskodó kommunistákat, és az ultraradikális liberálisokat, akikből ha akad 5000 Pesten, az már tömegnek tűnik, meg népakaratnak. Az fel sem tűnik, hogy évek óta tartjuk az államháztartási hiánycélt, ha hihetetlen bénán is, de kezelve lettek a devizahitelek (igen, későn, meg az állam is húzott rajtuk bőven, de még így is…). Épült egy rakás vasútvonal, villamosvonal, új buszok, ipartelep, felújított közintézmények. A Kossuth tér konkrétan a hepciáskodó gyurcsányistáknak lett felújítva, hiszen már Kossuth-térinek hívják magukat, holott a Gyurcsányi Kossuth tér kordonos volt, és nem lehetett békésen odaugrabugrálni a Parlament lépcsőjéhez vadiúj díszburkolaton.

Csak a komcsilibcsiknek nem feltűnő, milyen igazi demokráciában élni.


Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger