2014. április 19.

Krisztus óta még sörözni is könnyebb!


Jön a nyuszi, tojást tojik, tavasz, megújulás, remény – igazából azt hiszem, az egész Húsvéttal nem igazán tud mit kezdeni valaki, aki nem tudja, mit ünnepelnek ezen a speciálisan keresztény ünnepen eredetileg. A Karácsonyból is sikerült ugye szeretet ünnepét csinálni, az is kicsit magában a levegőben lóg a maga kiheré… vallástalanított változatában.

De a Húsvét még inkább. Nyuszi? Tojás? Mi van? Mi ez az egész? Aki jobban belegondol, a speckó keresztény tartalom nélküli Húsvétnak még annyi értelme sincs, mint a Karácsonynak. Esetleg utána lehet nézni a néprajzi lexikonokban, hogy a nyuszkó meg a tojás meg a locsolkodás termékenységi kultuszokban eredeztethetőek. Erről az egyszeri 21. századi ember arra következtet, hogy a Húsvét is a szexről szól. Amúgyis tavasz van, egyre lengébb, izé, egyre feszesebb, de rövidebb ruhákban járnak a lányok, kivillanak a pasik felsőtestei.

És így lesz valamiből, ami többre hivatott, a locsolás elsikkadásával – mert ma már arra is lusták vagyunk – ivászati derbi este a kocsmában. A Karácsony már most is sokaknak a sörözésről szól a haverokkal, a húsvétból is ez válik éppen, tulajdonképp egy szintre kerülnek a Szilveszterrel.

Persze ha a kiábrándult népeknek komolyabb kérdéseket teszünk fel, akkor terelik a szót, nyugtalankodni kezdenek, és visszamenekülnek a sörükbe. És akkor mondják még, hogy keresztények gyáva nyuszik (na tessék, nesze neked, húsvét), akik belemenekülnek a fogódzókat adó vallásba. Hát, ember, inkább, mint hogy sörbe meneküljünk!

Mi persze itt a Toronyházban imádjuk a sört, és kiváló ivászati derbiket szoktunk rendezni, de épp ezért nincs rá szükségünk, hogy Húsvétkor is ezt csináljuk. Vagy ha hétfő este le is tévedünk a kocsmába, vagy épp a borospincébe, akkor is igényeljük, hogy az ünnepek, jelesül most a Húsvét, másról szóljanak – minek vannak ugyanis az ünnepek, ha az ivászatról szólnak, amit a hét bármely napján tudunk művelni?

Több kell ide.

Ide az kell, legyen ez a Krisztus, aki majd' kétezer bevállalta a kereszthalált – igen, azért, hogy a Toronyházban itt, ma, meg mindenki más, a legénybúcsúra Krakkóba meg Pestre érkező holland meg angol turista is, nyugodtan tudjon sörözni. A nyugodt sörözéshez meg kell a tudat, hogy nem kell megváltani a világot, a hivatásos forradalmárok munkanélküliek, és ezért lehetőségünk van élvezni is az életet. Ennek a dolognak az átérzéséhez meg kellett a negyven napos böjt – így aztán Húsvét hétfő este jobban fog esni a sör, mint negyven nappal azelőtt bármikor. Tudom, pedig egy ideje az inkvizítorok is munka nélkül vannak, és pennájukkal kell inkvizítorkodni. De most a megbocsátás ünnepe van.

Szóval lehet röhögni meg pattogni, hogy "képmutató keresztények", de egyrészt: a képmutató keresztények pontosan tudják, hogy tökéletlen és bűnös emberek, ennek belátásához pedig van mércéjük – utóbbi időnkénti felmutatása miatt kapják meg a képmutató és álszent jelzőt. Szóval inkább azok az álszentek, akik mutogatnak a keresztényekre, miközben ők maguk nem ismernék el, hogy létezik bűn és hasonlók.

Másrészt: aki meg próbálja átélni és megérteni ennek a kétezer évvel ezelőtt élt fickónak, akin a nyugati kultúra alapul, a szenvedését, és elfogadja őt nagyfőnöknek (helytartóját meg kisfőnöknek), annak sok teher lekerül a válláról, s mivel fel tud nézni az égbe, ismeri helyét az univerzumban, a kozmoszban, ezért le is tud nézni a sörébe, és nem fog elgémberedni a nyaka. Se a keze. Ha értitek, mire gondolok. Már csak tudom, pontosan láttam ezt inkvizítori működésem folyamán a középkorban. Nagy idők voltak, érdekesebbek és nem olyan unalmasak, mint ez az elbaltázott 21. század!


Aki hajlandó megélni mélységeket, az könnyebben megél magasságokat is, és nem csak a sokat szidott szürke hétköznapok lesznek az osztályrésze. Merjünk ünnepelni, merjük átérezni az ünnep eredeti értelmét, s akkor – banális, de – elmondhatjuk: Krisztus óta még sörözni is könnyebb
Tovább..

2014. április 18.

Az Erópunói Ember (Homo Eropunicus)


Képzeljük el, hogy 2015-ben a brüsszeli találmányok olimpiájának győztese magyar, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Győztesnek (alias Viktor), és aki olyan zseb-hazugságvizsgálóval utasítja maga mögé a mezőnyt, amely nem igényel fizikai kontaktust: a készülék a hallottak és a valóság összevetése alapján, diszkréten, rezgő üzemmódban jelzi a kamuzást, a hantát. Nos, a bajnok és a helyezettek egyik jutalma, hogy megtekinthetik az EU híres székházát belülről egy körséta keretében.

Az idegenvezető ki más lenne, mint a nyugdíjas Daniel Cohn-Bendit (aliasVörös Dani): maximálisan felkészült, az épület minden zegzugáról órákig tudna mesélni. A meghívottak izgatottan követik őt, de Dani is kíváncsi a csúcsminőségű találmányra. A Horn Gyula-teremhez érve Győztes, aki töriből is ott van a szeren, előveszi találmányát, és ártatlan képpel Vörös Danihoz fordul:

-              Who was Mr. Horn? Csak nem a magyar…? Nem, az nem lehet!
-              De, bizony, Horn Gyula, Magyarország egykori külügyminisztere és miniszterelnöke!
-              Az egy kommer!
-              Ööö… régebben egy ideig valóban tagja volt a kommunista pártnak, mert munkáscsaládból származott, de áldozatos tevékenységével belülről igyekezett megreformálni pártját és a társadalmat. (jól hallható berregés)
-              De hát a felsőfokú tanulmányait is a Szovjetunióban végezte, 1970-ben meg önként és dalolva abszolválta az MSZMP Politikai Főiskoláját…
-              Igen, igen… kétdiplomás ember volt! (kuncogásszerű berregés…)
-              … és már 1954-től tagja a kommunista pártnak. Ráadásul az ’56-os forradalom és szabadságharc idején karhatalmistaként legalábbis „jelen volt” a Nyugati-téri sortűznél, ahol a fegyvertelen tömegbe lőttek 5 halottat és 20 sebesültet hagyva maguk után!
-              Na és?! Illetve… elkeseredésében lépett be, mert a bátyját az ellenforr… szóval a megvadult felkelők megölték! (erőteljes berregés)
-              Ez nem igaz, mert egy szovjet katonai teherautó találta telibe, papír is van róla, meg tanúk! Ráadásul Horn már a bátyja halála előtt több héttel bezupált a pufajkásokhoz.
-              Jaj, te kis…izé… ne itt, mindenki előtt… Különben is, később ő vezette ki Magyarországot a kommunista blokkból a 80-as évek végén! (brrrrr…)
-              Ejnye, de hát még ’88-ban is betett az új pártkezdemények, mint pl. a Fidesz indulásának, és - bár ma már az ellenkezőjét terjesztik róla, de – erősen fosott Nagy Imre újratemetése és a várható szovjet reakciók miatt is!
-              Az nem ő! Horn Gyula büszke európai volt! Példátlan bátorsággal kezdte meg 1989-ben a vasfüggöny lebontását, és a keletnémet állampolgárok előtti határ megnyitásával kiütötte az első követ a berlini falból! *(brrrrrrrrrrrrrr…)
-              De hiszen akkor Németh Miklós volt a főnök! Gondolod, hogy egy vén kommer külügyér csak úgy, a miniszterelnök tudta és engedélye nélkül, magától nekiesik a határzárnak? Pont egy Horn-féle kaliber? Ez csak legenda, amelyet a posztkommunisták építettek Horn Gyula köré!
-              Nemá’, bazmeg… akarom mondani…le is van fényképezve! Egyáltalán, mi az, hogy posztkommunista?! Az MSZP egyik megalapítójaként egy teljesen új és megtisztult, demokratikus pártot hozott létre! A nulláról! (a találmány ekkor gyakorlatilag szétesik a berregéstől…)
-              Ugyan! Simán lenyúlták az MSZMP vagyonát annak ügynök-, pénzügyi- és médiahálózatával együtt! Horn Gyula titkosszolgálati dossziéját pedig SZDSZ-es testvérpártjuk szívességből kiemelte és hazavitte!
-              Elmész te a bús… ööö… búslakodott is a nép, amikor ’98 –ban az MSZP elbukta a választásokat az önkényúr Orbánnal szemben, mert Hornék rendezetten és jó pénzügyi helyzetben adták át az országot! (a készülék már nem működik…)
-              Dani, ezt marhára nem így gondoljuk ám Magyarországon! Horn szeretett pénzügyminisztere, tudod, a Panamai Doktor, Bokros Lali elszegényítette a lakosság nagy részét, leamortizálva a kormányzó balosok szavazótáborát is: erőteljes inflációval, folyamatos forintleértékeléssel, reálbér csökkenéssel, leromló egészségügyi ellátással és statisztikai trükkökkel. Szégyen, hogy az emberként és politikusként is ócska** Horn, akiről köztudott volt alkoholizmusra való hajlama, Magyarország miniszterelnöke lehetett! Horn Gyulát otthon a nemzet józanabb része rühelli, és szeretné elfelejteni. Sőt annak idején Sólyom köztársasági elnök az állami kitüntetésére is beintett! Nálunk még egy takarítóhelyiséget sem neveznének el róla!
-              Na, jó, húzzunk… Nekem megy a repülőm Brazilba!
-              Még egy kérdés, Dani: mondd, mégis, mi a pék bütykös f…ért neveztek el egy prosztó, pufajkás, vén kommunista piásról termet az EU-ban, aki még azt sem tudta rendesen kimondani, hogy Európai Unió?
-              Nem én voltam! Az a Tabajdi volt, meg a szocdemektől az erőszakos Pitt Udo Bullmann!


*   idézet Tabajdi Csaba szerdai nyilatkozatából

** Gyurcsány Ferenc engedélyével (kizárólag a HírTV-nek és munkatársainak fenntartott jelzője)
Tovább..

Összefogás: game over!


Mesterházy végre kimondta, amit mindenki sejtett már. Infórádió, Aréna, szerda este. „Jelen formájában nem megy tovább az összefogás.” Nagy sóhaj. Majd piciny koppanás. valószínűleg az a bizonyos „nagy kő” esett le Attila szívéről. S gurult tovább, egész Gyurcsány tyúkszeméig, ki halkan feljajdult…

De vajon nem késett -e egy csöppnyit el, eme coming out?  Másfél héttel a bukás után kijönni ezzel a vallomással? Igaz, jobb később, mint soha. No, de mégis!

Persze, Attila igyekszik „előremenekülni”. Bízik abban, hogy az uniós választásokon, ha a Fidesz-KDNP-vel nem is, de talán a Jobbikkal versenyben marad majd a második helyért. Ha pedig a DK pofára esik Gyurcsányostul, az Együtt-PM pedig leég Bajnaival az élen (amire most jó esély látszik), akkor jól számolhat Attila.

De mit számol vajon még? Másodiknak lenni, kétharmaddal szemben? Kétszer veszíteni miniszterelnök-jelöltként? Harmadszor is esélyt kapni? Kitől? Az MSZP-től? A baloldali emberektől?

De bárhogy matekozik is, semmi sem fogja megmenteni a végső és az egyetlen levonható konklúziótól. Ceterum censeo: Mesterházynak mennie kell!

Szegény Attila, hiába vágatta le csinos kis pinaszakállát, hiába lőtte be a séróját és fölöslegesen növesztett férfias pocakot – nem tudott valódi alternatíva lenni. Tehetséges – de nem eléggé. Ügyes – de nem eléggé. Okos – de… Sok mindenre alkalmas lehet Attila, de miniszterelnöknek nem.

Belátni viszont ezt nem akarja. Küzd, mert fiatal, és mert önreflexiója nulla. Küzd, mert bízik még abban, hogy újraépíthető valami életképes alakulat a szocialista párt romjaiból. Pedig egyre többen szólnak neki: „Attila, elment a hajó!” De ő süketnek tetti magát.

De mit is tehetne most Mesterházy? Az összefogást csesztetheti ugyan, de tény, hogy az együttműködést ő írta alá. Ezt a felelősséget nem háríthatja át senkire. Ha azt mondja, hogy jó ötlet volt, akkor nem tud mit kezdeni a bukással, illetve szembe kell néznie a felelősséggel; ha pedig utólag elhibázottnak tartja az egész kényszerházasságot, akkor meg felmerül a kérdés: minek ment bele? Talán zsarolták? Talán Gyurcsány zsarolta? Akkor van valami folt a múltjában. Ha meg nem, akkor viszont nem tudja megválaszolni azt a kérdést, hogy minek is írta alá ezt az egész együttműködést? Minek fogott kezet a népnyúzó, amerikai hátszéllel érkező, az IMF érdekeit képviselő Bajnaival; minek vette maga mellé az LMP-t szembeköpő, áruló PM-sekkel? (Akik az elmúlt huszonöt év leggusztustalanabb politikusai.) Minek vette be Gyurcsányt is a buliba? És egyáltalán: miért ment bele, hogy az egykori SZDSZ is ugródeszkának használja a szocikat. Mert Fodor Gábor nélkülük soha nem került volna be. (Fodor meg esélyes a „a legkisebb népi felhatalmazással valaha parlamentbe került képviselői” díjra!)

Miért fogtál össze Attila? Miért? Pedig még egy első éves politológus hallgató is megjósolta, hogy a matematikai képlet ebben az esetben nem pusztán összeadás lesz. És nem is lett. Gyurcsány, Fodor, Kuncze, vagy éppen a kalandor Kerék-Bárczy Szabolcs, többet vitt, mint amennyit hozott. De talán Bajnai sem a pozitív irányba billentette a mérleget.

Még egy dolgot tehet Attila. Ha új, pontosabban meglepően új programot hirdet. Kiforgatja a szocialista világot a sarkaiból. Amit egyébként meg is próbált. De a gyakorlat azt mutatta, hogy mindez teljesen esélytelen próbálkozás volt. A választmányi „kibeszélő show” után ugyanis pánikszerűen próbálkozott két politikai irányvonal megfogalmazásával. „Rendpárti szocializmus” és a „cigány-ügy”, amire nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk a jövőben – vélte a sajtótájékoztatón. Hogy aztán a kulisszák mögött ráboruló díszlet romjai alól gyorsan ki is nyögje: nem úgy gondolta. Mert, mikor észrevette szegény, hogy mekkora hülyeséget mondott, rohant is a népszabihoz, hogy egy teljesen ellentétes tartalmú interjút adjon. Rendpárti szocialista párt nincs és nem is lesz – mondta már emitt. Hűtve a felizzó kedélyeket, lemondva a kitörési pontról.

(Pedig milyen szép is lett volna ez alapján elképzelni 2018-ban a választási küzdelmet! Elképzelni, hogy a szelídülő Jobbik, akkorra már végképp szalonképessé válva – megdorgálja a szocialista pártot a cigányozásért és a rendpárti dumáért. Esetleg Vona felhívja telefonon, a már brazil nyugger Daniel Cohn-Bendit liberális megmondó embert és kéri, hogy térjen már vissza egy kis időre, demokráciát félteni a rasszista, cigánygyűlölő, rendpárti szocik ellen. De ez az álom sajnos szertefoszlott…)

Szóval vége van. Nincs tovább összefogás, nincs tovább kormányváltó baloldali összeborulás. A kényszerházasság viszont nem kecsegtet szolid válással. Csúnya viták elé néz a baloldal. És könnyen megjósolható, hogy nemcsak az összefogásnak lesz „kaput”, hanem Mesterházy Attilának is.



Tovább..

2014. április 17.

Kötelező Nyilvánvalókapitánykodás


Három dolgot lehetett előre kijelenteni a választások kapcsán politikai elemzőként Nyilvánvaló Kapitányként. Az első az volt, hogy a Fidesz lazán nyer. A második, hogy az tapló módon, a rendszerváltozás óta első alkalommal, nem fog gratulálni a vesztes a győztesnek. A harmadik pedig, hogy a vesztesek un block illegitimnek tekintik majd az eredményeket. Nyilvánvaló Kapitány háromból hármat behúzott.

Az első kettővel foglalkoztunk már eleget, jöhet a harmadik: Az Együtt-PM jogi lépéseket kezdeményez a győzteskompenzáció miattszólnak a hírek, de a többiek sem állnak le a nyavalygással. Nem tekintik legitimnek az eredményeket, mert az szerintük nem a választók akaratából alakult így, hanem a választási rendszer miatt, amit ugye a Fidesz tudatosan alakított úgy, hogy kétharmaduk legyen.

Valóban vonzó lehetőség, hogy jó szokás szerint mindenben keressék a hibát, sőt a bűnt, csak saját magukban nem. Ők Összefogtak, tehát mindent megtettek a győzelemért, azt mégse történt semmi.  Szó szerint követték a legendás értelmisi hátországuk útmutatását. Persze, elfeledkeztek szavazókat gyűjteni, de hát ez van, ha az ember nem normális pártokat, hanem médiapártokat grundol. Kirak a tévébe és az internetbe 6-8 valamennyire ismert arcot és aláírja, hogy Korszakváltók vagy Demokratikusék Koalíciója, és képes április 6.-án úgy csinálni, mintha valódi esélyese lenne ennek a választásnak.

Nem meglepő, a magyar hard core baller-scene legnagyobb barátja és amerikaihangja, Kim Lane Scheppele asszony rögtön megpróbálta mögéjük rakni a szakértelmet és kimutatni a magyar választási rendszer alattomos elfideszesedését. Két magyar segítőtársával eljutottak a negyedik alapműveletig, az osztásig, és megállapították, hogy az emberek a Fideszre szavaztak, és az ő szavazatukból mandátum kerekedett. Nahát. Akik meg nem a Fideszre szavaztak, azok szavazataiból kevesebb mandátum kerekedett. Nahát. Aki meg nem szavazott, vagy nagyon kis pártra, annak a szavazólapjából csak papírhulladék kerekedett. Nahát. Mindezt a Princeton egyetem „jogászprofesszora”, aki Bánkúti Miklós közgazdásszal és Réti Zoltán matematikussal eddig jutott a megfejtésben. Választási matematikai szakirodalom meg vajon mi?

Pedig ha félretennék a nácifidesz választási csalt hipotézist, akkor az első mondat, amire figyelmezni illenék az a következő: A kevert választási rendszereket (mint a magyar) általában az arányos rendszerekhez sorolják, mivel az arányos rész, legyen bármilyen kicsit is – arányosabbá teszi a rendszert, mint a tisztán többségi (pl. angolszász – szia Scheppele), de ettől függetlenül nyugodtan állhat közelebb a többségihez is. És innentől nincs értelme igazságtalan választási rendszerről beszélni (korábban sem volt), mert egy választási rendszer nem lehet igazságtalan. Lehet többségi és lehet arányos, illetve lehet a kettő közé valahova belőni. De igazságtalan nem lehet. Ahogy a leves sem igazságtalan, hanem sótlan.

Itt megjegyezném, hogy Scheppele által nyilván istenített angolszász választási rendszerben a magyar eredmények egy 90-10 százalékot hoztak volna össze a Fidesznek, ugyanis 106 egyéni választókörzetből 96-ot megnyertek. És az se lett volna illegitim. És igazságtalan sem.

A sokat vitatott győzteskompenzációban sincs semmi nóvum. Ha a mandátumot nem eredményező egyéni jelöltre adott szavazatokat áttesszük az országos listára, akkor teljesen alkotmányos és demokratikus megoldás nem csak a vesztesre adott szavazatokat, hanem a győztesre adott, de nem mandátumképző voksokat is átvinni. Ebbe még a Scheppele asszony által nekünk, buta elmaradott kelet-európai parasztoknak javasolt, Courtocracy sem igen tudna belekötni.

De az illegitim-legitim vita megoldó kulcsa nem itt rejtőzik. A Libnyaf szokta mindig mondani, hogy ne egy-egy elemet vizsgáljunk, mert azok lehetnek akár alkotmányosak is (micsoda engedmény), hanem a teljes képet, a gonosz szándékot! Rendben! Akkor felteszem a nagy kérdést: Mi a célja a választásoknak? Az, hogy a szívünknek oly kedves pártok szépen, arányosan beszökellhessenek a parlamentbe? Ki kell ábrándítanom a Libnyaf képviselőit. A magyar választójogi hagyományban a választások legfontosabb célja a működőképes kormányzó többség létrehozása. A korábbi választási rendszerünkre is ez volt a jellemző.

De akkor miért torzították az inkább arányos-többségi kevert rendszerünket inkább többségi-arányos kevert rendszerré? – teheti fel jogosan a kérdést a Libnyaf. Azért, mert már nem kétosztatú a politikai berendezkedésünk, amiben azért sikerült pár koalíciós válsággal majdnem összehozni néhány kormányzás-képtelenséget, hanem minimum három. Három, ha elegánsan ide vagy oda soroljuk az LMP-ét. Ha nem soroljuk sehova, akkor négyosztatú. És egy ennyire fragmentált, egymással koalícióképtelen pártokból álló felhozatalban vagy inkább többségi-többségi kevert választási rendszerünk van, vagy soha többet nem alakít senki kormányt. Egy tisztán arányos választási rendszerben most nem az EP készülnénk, hanem a megismételt országgyűlési választásokra. Félévente.

Tulajdonképpen úgy is hivatalban maradt volna a kétharmados Fidesz…

Tovább..

2014. április 16.

Valami ilyen irány kell


Mi történt április 6-án?

Mindenki kiörvendezte magát a választási eredmények láttán, reméljük az összefosás képviselői végleg eltűnnek balfenéken, a balliberális „véleményformáló” értelmiséggel egyetemben. Nagyon úgy néz ki, hogy ezeknek itt nem terem babér 2018-ban sem, mint arra az ezúttal végre valóban tartalmasat mondó törökgábor rámutatott.

Tehát örüljünk, vigadjunk, most már azért kicsit nyugodtabbak lehetünk, hogy a függetlenpártatlanszakértői értelemben vett baloldal nem érhet hozzá a lengyellászlói értelemben vett kormányrúdhoz.

Mi történt itt az elmúlt 24-évben?

No, ez volt itt a narancs lead. Innen viszont akár el is kezdhetünk most már olyan fontosabb kérdésekkel foglalkozni, mint magyar modell, jólét, stb. Ez az előbbi mondat azt jelenti, hogy beleártanám magamat egy kicsikét a társadalompolitikába és a gazdasági összefüggések világába. Két táblázatot olvastam, amelyek persze, torzító értékeket mutathatnak, ésatöbbi, de mégis nagyon fontos összefüggéseket tartalmaznak.

Ezek alapján mondom én, hogy a mélyben nem történt itt a világon semmi. Hogy mi ennek az indoka, az politikai vélemény, magam azt a narratívát tartom hihetőnek, hogy 90-ben az ország néhány jó szándékú és rendkívül rutintalan jobbos politikust kivéve (akiknek egyébként a „jobbos” kifejezés per definitionem nem volt igazán világos, mert vagy harmadikutas népi agrárszociális, vagy kisgazda-demokratikus eszmerendszer hagyományain nevelkedtek) alapvetően nem történt elitváltás. Minden komcsi, meg úgynevezett „szakértő” maradt ahol volt, igen, az elitben. Hogy ez mennyire nem történt meg, arra példaként elég csak az ügynökkérdést figyelembe venni. Itt még 2014-ben is az tudott aktuális kérdés maradni, hogy hozzuk-e nyilvánosságra az úgynevezett ügynökaktákat.

(Ifjabb olvasóknak mutatóba: 89-90’ig volt egy kádári titkosszolgálat. Akkor volt egy botrány, úgy hívták, hogy Duna-gate, aminek következtében rájöttek, hogy még mindig van a politikai rendőrség, akkori nevén III/III és még jelentget is, tehát néhány prominensét kirúgták. Ez úgy 1-200 embert jelentett maximum, mindenki más maradt –és később ők is elhelyezkedtek nagyrészt. Ezek után átkeresztelték a III/ akárhányat mindenféle Hivatalnak, meg Szolgálatnak, rájuk ragasztották a „polgári”, meg a „demokratikus” jelzőket, és minden ment tovább, ahogy köllött. Na, az ügynökaktákat ezért nem lehet megnézni.)

A magyar út a meggazdagodáshoz, hogy még mindig a - divatos szóval - narratívát említve pedig azt jelentette, hogy az összes jövedelem 57%-a az állami redisztribúcióhoz jut, tehát a visszaosztásból részesülünk politikai kapcsolatainkon keresztül. Erre egészen 2010-ig a szocik illetve a volt szoci apparátcsikok voltak képesek. 98-2002-között is nagyrészt ők, mert egész egyszerűen nem volt annyi társadalmi kapcsolata a Fidesznek, hogy – szintén divatos szó – beágyazódjon.

Így gyakorlatilag felhizlaltak közpénzen néhány idióta volt párttitkárt, kisztitkárt akik haveri „vissza nem térítendő támogatáson” – azaz ingyenkölcsönön, amit a mi pénzünkön nyújtottak - vettek erőművet, kádkőgyárat, egyebeket. Aztán, ha ez még nem lett volna elég, ezeket még meg is szavazták később képviselőnek, miniszterelnöknek, stb. Ha valaki ezt szóvá tette, akkor rendszerint fasisztává lett. (Itt ki lehetne térni arra, mennyire ódivatú, tudománytalan és alkalmatlan szó a fasiszta, de láss csodát bevált 20 éven keresztül.) Ha a fasizmus vádja nem jött össze, akkor az épp aktuális „racionalizáló intézkedés” vagy „költségvetési kiigazítás” mellett még csaptak egy emberi jogokat és a meleg büszkeséget védő hacacárét, hogy a fiataloknak is meglegyen a show és felvették a hitelt az Ájemeftől. A vidéki nénit meg ugyanúgy lenézték, maradjon csak a tyúkszarban, bár a belvárosi értelmiség ezt már olyan hangosan nem emlegette, mert azért a jó tojást mégiscsak tőle kellett megvenni.

Beszéljünk végre őszintén!

Ám mégse erről szeretnék beszélni, hanem arról, hogyan néz ki ma a magyar társadalom. Pocsékul, kéremalássan. Jelenleg a KSH szerint legalábbis úgy állunk, hogy az 1990-es reálkeresetnél épp egy kicsit kevesebb kerül „a borítékba”, a megélhetési költségeink (l. fogyasztóiár-index) pedig kábé ugyanannyiak, mint 1985-ben voltak. 1990-ben tehát ugyanennyi volt a fizetés, és kábé a megélhetés is.

Tehát nyugodtan leírhatjuk a gazdálkodj okosan terminológiával, hogy visszakerültünk a kezdő körre, épp csak a csőd, a katasztrófa maradt el. Némi szerencsétlenség még ebbe is tud vegyülni: az államadósság nem sokkal marad el az 1990-es rendszerváltástól. Egy kis mentő narancs henger: a 2/3-os Fidesz-kormány gyakorlatilag annyit tudott tenni az elmúlt 4 évben, hogy ne omoljunk össze ismét, és kicsit csökkenjen. Ez siker. Ám sajnos a következő 4 évre ez kevés lesz, sajnos új idők új dalai következnek: itt bizony komoly teendők vannak, ha nem akarunk véglegesen, teljesen és visszavonhatatlanul lemaradni Európa boldogabbik (nyugati) végétől.

A liberálkapitalizmus kudarca

Magyarországon egy rendkívül káros, visszataszító és alkalmatlan (l. függetlenpártatlan, hellerágnesi értelemben vett) szakértői bázis tartotta meg az irányítást 1990-ben. Az Antall-kormány csak lesett, hogy mi történik körülötte, és mire felocsúdott, már Horthy fasiszta urizálók alkalmatlan gyülekezete volt a sajtóban. Mindeközben kormányozni sem tudott, egyrészt azért, mert nem rúgta rögtön nekifutásból fenékbe az előbb említett függetlenpártatlanokat, másrészt azért, mert azt se tudta mihez fogjon és kapkodott, mint Bernát a ménkűhöz, harmadrészt pedig azért, mert gyakorlatilag a teljes „civil” szféra volt szoci ügynökökből, apparátcsikokból, egyéb nyalánkságokból állt.

Ez a civil szféra nevezte el magát  „liberálkapitalistának”. A liberálkapitalizmust onnan vették, hogy a Lukács György féle iskola marxizmus-leninizmus tanait az úgynevezett Adorno-Habermas-féle kritikai marxizmussal cserélték fel 68-ban, majd 85-90’ben egy gyors sakkhúzással elnevezték ezt az egész katyvaszt liberálkapitalizmusnak. Ehhez az internacionalista kommunizmus azért még megmaradt kedvcsinálónak, így bármi ami egy kicsit is nemzeti volt, és nem tették rá a kezüket, az mucsai lett tamásgáspármiklósi értelemben. Na ezek itt fújták a passzátszelet nagy erőkkel, mindig vigyázva arra, hogy a baloldal-liberál jó, a jobboldal rossz. Ha valaki átállt hozzájuk, debreczenijózsefi vagy kerékbárczyszabolcsi értelemben, máris pártatlan, nyugatos, bölcs konzervatívvá lett, akit szeretünk. Aki nem, az meg úgy járt mint a Sólyom László, aki ugyan próbált mindenféle jogállamról beszélni, és ugyan félig még ő is a balos narratívájukat regélte, de nem teljesen. Mindjárt lett nemszeretem elnök, aki bántja a szegény Ferit. Na aztán jött 2010, és utána 2014 április 6- és belebuktak.

Ebben a fogalmi rendszerben tehát a hellerágnesi értelemben vett liberálkapitalizmus kudarca következett be.

Azonban példátlanul nagy kárt okozott ez a kurzus: a valós gazdasági folyamatokat átpolitizálta és átideologizálta (lásd még: közpénzen felhizlalt párttitkár, kisztitkár) egyben megfellebbezhetetlen érzékelésüknek nem szabott semmi se határt.

Ja és ők magukat definiálták „nyugatos”-nak, tehát menőnek, a meggazdagodás egyedüli útjának. A magyar parasztnak megígérték a bécsi kávézót és a párizsi lakást, a proliknak meg egyenjogúságot, európai értelemben vett béreket, meg mindenféle más fikciókat. Na és emellett a magyar persze mindig egy kicsit olyan mucsai volt. Tulajdonképp a komcsi dumákat kajolta be tőlük a nép jó sokáig.

Azonban ne keverjük a szezont a fazonnal: a liberális kapitalizmus ugyanis nem azt jelenti, amit ők erről mondtak, ahogy a nyugat se az ő nyugatosságuk szerint működik.

A nemzeti modell jöhet

A második jobboldali kormány alapvető irányának az kell legyen, ami az átlag magyar álma: lakás, megélhetés, megbízható jövőkép. Biztató jelek voltak, azaz: elkezdték rendbe tenni az államapparátust. Ez jó, de távol áll a hatékonytól. Itt még csak a kezdeti lépések valósultak meg. A gazdaságot a szakadékból rántották vissza. Ez is jó, de messze van a szükségestől. Az első ciklusra ennyi volt a keret, ám meg kell szabadulni az ideológiai ballasztoktól, egyben fel kell számolni a törvényhozó államba vetett hitet. Akármilyen munka törvénykönyvét is hoz a kormány, a munkahelyek száma nem ettől fog nőni.

Itt ugyanis az 57% redisztribúciója zajlik, szakad szét a középosztály, nyugatra lépnek le mosogatóboynak a fiatalok és a népszaporulat meg negatív. Itt most nemzeti és jóléti rendszerváltás kell. A kezdetnek talán megteszi annak felismerése, hogy nem Svédországban vagyunk, tehát valódi adócsökkentésre van szükség. Értve adócsökkentés alatt a járulékokat, meg az illetékeket is – jómagyar nyelven a sarcokat.

Ez azt jelenti, hogy a „gazdaság kifehérítésében rejlő tartalékok”, meg a „szürkegazdaság felszámolása” nem létezik. Ez ugyanis az a jövedelem, amit az egyszeri magyar állampolgár zsebbe kap – valóban - és kajára, pelenkára, meg benzinre költ. Ha ezt valóban ki akarjuk fehéríteni, az sajnos egy módon megy: nem kell tőle elvenni. Egyáltalán minek ezt mindenképpen „kifehéríteni”, nem ők termelték meg maguknak? A korrupció ellen pedig tessék a NAV-ot vagy mi a csudát bevetni.

Az, hogy a GyES-GyED kb. 50-60 ezer forint (igen, lehet azt is célzottan átgondolni) egy kismamának, az megengedhetetlen. Így a kutya se fog szülni, a férfiak meg nem tudnak. Bravó, eközben a „női kvóta”, mint olyan tematizáló tényező. A valós egyenjogúság a nőknek meg ott tart ma, hogy, még egyszer: 50-60 ezer forintot fizetünk a kismamáknak.

A középosztály megvédésének és megerősítésének irányába tett út első lépéseként pedig valóban el kell kezdeni a munkahelyek megteremtését. A közfoglalkoztatás nem adekvát eszköz: szükséges rossz, de nem alternatíva. A magyar vállalkozásokat minden elérhető jogcímen támogatni kell.

Új otthontámogatási rendszer kell. Ma egy 23-35 éves –még ha viszonylag jól is keres- saját erőből nem jut lakáshoz. Az pedig mégiscsak morbid, hogy a 20-30 éves eladósodás, vagy a kedves nagyszülők halála az alternatíva egy fiatalnak ez ügyben.

Valami ilyen irány kell, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.

Tovább..

2014. április 15.

El a kezekkel a rézüstömtől! (egy)*


A múlt héten Brüsszel ismét bizonyította, képes magát ugyan olyan módszerességgel tökön rugdalni, mint az általunk hőn szeretett magyarországi baloldal. És közben ugyanúgy csodálkoznak, hogy mindenki megutálja őket. Ez van, ha utópista technokraták kapnak hatalmat. Még egy kis társadalmi mérnökösködés emitt, egy kis realitás-taposás amott, és tényleg az EU-szkeptikus pártok mondják majd meg, mi is történik majd Strasbourgban és Brüsszelben. (kettő)*

De akkor nézzük át, mi is történt Magyarországon a rendszerváltás óta pálinkaügyben. Onnan indultunk 1990-ben, hogy gyakorlatilag nem volt normális gyümölcspárlat itthon. Semmi. Voltak a nagy szeszgyárak, akik ontották a szirszar kommersz förmedvényeket, és ezek a cégek többé-kevésbé meg is őrizték piacvezető helyzetüket 2 évtizeden keresztül. Emellett viszonylag korán megjelent egy párhuzamos világ, a kis bérfőzdék világa. Itt tudtak magánszemélyek saját alapanyagból jövedéki adó megfizetése mellett főzetni. Az ezekből kikerült pálinkák mennyiségükben nem jelentethettek konkurenciát, és minőségben is rendkívül kétarcúak voltak. Ugye emlékszünk a 90-es évek házibulijainak oroszrulettjére? Ha valaki házival kínált, óriási kockázatot vállaltunk egy igennel. "Ez most vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz." (Dolph Lundgren). Ez volt a jelszó, és gyakrabban volt nagyon rossz. Mert ekkor még hiányzott valami. A kultúra. A know-how. Persze bele lehetett szaladni kiváló főzetekbe is, de az volt a ritkább. (három)*

Aztán jött az első magyar pálinkaforradalom. Emlékszünk a 2000-es évek elejére, amikor sorban jelentek meg a kisebb kereskedelmi főzdék, akik a magas minőségű párlataikkal hatalmasat robbantottak? Boldog-boldogtalan csodálkozott rá hogy igenis van jó pálinka. Agárdi, Panyolai Elixír, Bolyhos, Szicsek, pálinkafesztivál a Deák téren, és még sorolhatnám. (Jelzem, hasonló forradalom zajlik pár éve épp sör ügyben. Vigyázó szemeteket a Mikszáth térre vessétek!) Ez még mindig inkább a középosztálytól fölfelé söpört végig, ugyanis ezek a párlatok a magasabb árkategóriát képviselték (8-10-12 ezer Ft/liter), de egy egészen új univerzumot nyitottak a kicsit is igényes fogyasztók körében. Ahogy a minőségi bor, úgy a minőségi pálinka is egy nagyon fontos része lett az elmúlt 20 év gasztroforradalmának. (négy)*

És akkor elérkeztünk 2010-hez, amikor is Vitya-kormány egyik első intézkedése volt a házi főzés legalizálása és az 50 literig történő adómentessé tétele. És ez volt az az intézkedés, ami alig 3 év alatt többet formált a párlatpiacon, mint előtte bármi. Szerintünk nagyon is jó irányba. Előkerültek a padlásokról, pincékből és fészerekből a rég ott porosodó rézápárátok, és megindult a leszámolás a hajós/barack/szilva ízű szeszes italokkal. Korábban is lehetett például az interneten információkat szerezni illegalitásban működő szabadságharcosoktól a hogyanról, de az elmúlt 3 évben odáig jutottunk, hogy gyakorlatilag 2 perc alatt össze lehet guglizni, hogy hogyan is kell ezt jól csinálni. Cefrézéstől a főzésig. Mert egyébként a cefrézés a lényeg, mint tudjuk. Elérhetővé váltak kereskedelmi forgalomban a kiváló segédeszközök és az olyan segédanyagok, amelyek házi készítés esetén biztosítják a jó minőségű pálinka készítésének feltételeit. A know-how, az egésznek a kultúrája végigsöpört az országon. De ami talán a legnagyobb hatást jelentette, hogy olyan tömegben jelentek meg a jó minőségű, ízletes házi főzetek, hogy ma már senki nem engedheti meg magának, hogy az "igen, saját." szavak elhangzása után valami szart kínáljon. Én például az elmúlt 1 évben már nem találkoztam ihatatlan házi pálinkával. (öt)*

Beszéljünk azért a károsultakról is. Egyrészt ott a magyar állam, ami becslések szerint 80 milliárd körüli bevételtől esett el az adókiesés, a feketekereskedelem és a kommersz piac elég komoly visszaesése miatt 2010 és 2013 között. Maradjunk annyiban, ha annyira hiányozna nekik, akkor változtattak volna a szabályokon. Eddig pipa. Aztán óriásit bukott a kommersz szeszek ipara. Nagyjából felére csökkent a forgalmuk, de hogyne csökkent volna. Hogyan tudnának konkurencia lenni a 4-5000 forint/liter áron polcra kerülő ipariszesz+aroma kombinációikkal, amikor közepesen értelmes ember nagyjából 5 perc alatt hajt fel egy dílert aki 3000-ért megbízhatóan hordja a finomabb és jobb minőségű házit. Majd értük elmorzsolunk egy-két könnycseppet, amikor hiányozni fog nekünk az aratási időben az Alföldszesz94/Agroszesz42/Kunságszesz3000 szeszipari Kft-k előtt sorakozó cukorrépa/krumpli/kukorica szállító kamionok látványa. Nem fog. Ez is pipa. Valamennyit bukhattak a világmárkákat dömpingáron szóró cégek is, akik minőségben nem sokkal vannak a hazai kommersz felső kategóriájához képest (Royal, Kalinka, Fütyülős and co. vs. Sétáló Jani vörös, Morgan Kapitány, Bacardi, Vadászmester and co.). Na, róluk egyébként el is tudjuk képzelni, hogy van is elég lobbierejük Brüsszelben, hogy odalépjenek a magyar rézüst-lovagoknak. Ha az ő kezük van az EU keménykedése mögött, akkor nekik bizony nemes pej hengeres szervét kívánjuk rektális izomgyűrűkön keresztüli inputtal. De őket se fogjuk megsiratni. Még egy pipa. (hat)*

És akkor pár szót arról, hogy mit remélünk a jövőtől. Az már biztos, hogy a pálinkás palackok millióit nem fogja tudni visszadugaszolni az EU, ezért bár jog szerint lehet igazuk, de ha nem akarnak Don Quijiote módjára módszeresen nekiszaladni a több tízezer magánkézben lévő rézüstnek (még csak szélmalom alakjuk sincs), akkor a tárgyalások alatt kénytelenek lesznek beadni a derekukat egy most eltörölthöz hasonló szabályozásnak. Az 50.000 EU jogszabály és 150.000 tagállami mentesség/kivétel univerzumában csak rajtuk múlik, hogy ezt meg is teszik-e. Egy újabb kérdés, amiben kiderülhet, hogy ez vajon a tagállamok Európája-e, vagy a lobbiké. Bizonyíthatják állampolgáraiknak, hogy értük akarnak dolgozni, és nem minden vágyuk az, hogy az EU-ellenes pártok végleg annyira megerősödjenek, hogy végül saját pályájukon és szabályaik szerint győzzék le Európát. (hét)*

Végül a B-tervről, amit ajánlunk a kormány szíves figyelmébe, amennyiben az EU sokadszorra is idiótának bizonyul. Ha nem sikerül dűlőre jutni a brüsszeli fogyatékosokkal, akkor tiltsátok be nyugodtan az otthoni főzést. Csak vegyétek pont annyira komolyan az ellenőrzést és a visszaszorításáért folytatott harcot, mint amennyire határozottan az egyébként illegális cannabis származékok fogyasztására szolgáló eszközök (bong, hasispipa, 2 in 1 cigipapír+tipp) kereskedelme ellen felléptek. Semennyire. (nyolc)*


* Ennyi kupicát fogyasztottam írás közben. Törkölyt.
Tovább..

© 2013 Tutiblog, AllRightsReserved.

Működteti a Blogger